Hosszú évekig messzi tájakról ábrándoztam. Mára már elfogadtam Simone Weil gondolatát: "Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk."A Börzsöny lábánál bújik meg kis palóc falum.Itt van az én Provence-om. Palócprovence...

2012. 06. 20.

A szitakötő uzsonnája

Szeretem nyári délutánokon elnézni a szitakötők kecses röptét vagy ahogy megcsillan a fény meseszerű szárnyaikon, miközben megpihennek egy-egy levélen. Ám rögtön vége az idillnek, amint megjelenik a színen a potenciális uzsonna: igazi kis gyilkológépekké válnak. A mindig sikeres vadászat után elégedetten majszolják a zsákmányt,  pimaszul bámulva hatalmas szemeikkel.





4 megjegyzés:

Messzenéző Minyon írta...

Ha mindenféle rusnya rovarokat eszem, azt nem bánom, de egyszer láttam egy szitakötőt, ahogy komótosan megevett egy katicabogarat. Azt a szitakötőt nem szerettem.

Messzenéző Minyon írta...

Vagyis nem én eszem, hanem ők, na :)))

Palócprovence írta...

:DD Bár az első variáció jobban tetszett...

Borcsa írta...

Pedig a katicának elég rossz íze lehet, kiindulva abból a sárga, rossz szagú valamiből, amivel vészhelyzetben az ember kezét is képes összekenni.
Palócprovence, nagyon tetszenek a természetfotóid (is)! Csuda hangulatos az egész blog, imádom! :-)